Az érzelmi evésre való hajlam rendkívül gyakori jelenség. Maga a viselkedés önmagában nem mentális zavar, hanem egy, a negatív érzelmek csillapítására szolgáló tanult érzelemszabályozási stratégia, amelynek kialakulásában az első életévek döntő szerepet játszanak. Ilyen negatív érzelem például a szorongás, a feszültség, a harag, a düh vagy akár az unalom – mondja dr. Czeglédi Edit, majd arra a kérdésre is válaszol, hogy miként ismerhetjük fel a problémát. 

Érintettségünk felismerésében segíthet például, hogy az érzelmileg kiváltott éhségérzetet könnyen megkülönböztethetjük a testi éhségtől. Utóbbi a szervezetünk szükségleteinek megfelelően jelentkezik és lassan, fokozatosan alakul ki. Az evés ebben az esetben késleltethető, és mikor odajutunk, normális tempóban fogyasztunk, kivéve persze, ha szélsőségesen éhessé váltunk. A telítődés jeleire a táplálkozást időben abbahagyjuk, ezért általában nem fogyasztunk túlzott mennyiséget.

Ezzel szemben az emocionális éhség érzelmi trigger (kiváltó) hatására jelentkezik, váratlanul tör az emberre, nem késleltethető, azonnali kielégülést kíván. Ilyenkor rendszerint nagy mennyiségű élelmiszert fogyasztunk el: nem egy kocka csokoládét 1 törünk le, hanem megeszünk egy egész tábla csokoládét vagy akár egy doboz fagylaltot. Mindez sokszor bűntudatot, szégyenérzetet is kelthet.

Annak felmérésében, hogy milyen mértékben van jelen az életünkben ez a probléma, segíthet az érzelmi evés skála, amelyet kitöltve tisztább képet kaphatunk erről a kérdésről.

Az érzelmi evés lehet a falászavar (binge eating disorder) jellemzője is, de a két probléma nem ugyanaz. A falászavar minden esetben nagy mennyiségű, kontrollvesztett evést jelent – ami önmagában igaz lehet az érzelmi evésre is – de fontos, hogy legalább hetente egyszer jelentkezik és legalább három hónapja fennáll. Amennyiben felmerül, hogy az alkalmankénti érzelmi evésen túlmenően már falászavarban lehetünk érintettek, mindenképpen kérjünk pszichoterápiás segítséget, mert ez már a mentális zavarok kategóriájába tartozik – hangsúlyozza a szakértő. A testsúlycsökkentő kezelést kereső, elhízással élő emberek nagy aránya érintett lehet falászavarban. 

De hogyan alakulhat ki ez a megküzdési stratégia? Kockázati tényezőnek számít, ha valakinek kisbaba korában nem értették jól a jelzéseit, és bármiért sírt, arra etetéssel reagált az elsődleges gondozója. Az ilyen tapasztalatokat átélő ember a későbbiek során kevésbé lesz képes megkülönböztetni a saját szükségleteit, és például összekeverhet bizonyos érzelmi állapotokat az éhséggel. Amikor például dühös, akkor nem a dühöt éli meg, hanem azt gondolja, hogy éhes, és ennek megfelelően is reagál – mondja dr. Czeglédi Edit, majd tájékoztat a többi kiváltó tényezőről is: Az is hajlamosíthat az érzelmi evésre, ha a gyerekeket rendszeresen édességgel vigasztaljuk vagy nyugtatjuk meg. Az eredmény itt is az, hogy a gyermek megtanulja, bármi baj van, enni kell.

Az érzelmileg kiváltott evés során általában szénhidrátot fogyasztunk – édességeket, magas cukortartalmú élelmiszereket, és ez nem véletlen. A szénhidrátfogyasztás ugyanis megnöveli a szerotonin szintjét. A szerotonin egy olyan idegi átvivő anyag (neurotranszmitter), amely a hangulatszabályozásban játszik szerepet. Amikor feszültek, szorongók, idegesek vagyunk vagy unatkozunk, akkor édességet eszünk – hiszen jobban fogjuk magunkat érezni tőle. 

Van, akinek az evéshez a gondoskodás élménye is erősen kapcsolódik. Az etetés az egyik legkorábbi szeretetkifejezési forma, ami egy nagyon mélyen rögzülő tapasztalat. Nem véletlen, hogy kultúránkban számos társas esemény az evés köré szerveződik. Temetésre megyünk, lagziba, családi ünnepre – és mindenhol etetnek minket – magyarázza a szakértő. Az étel így nemcsak táplálék, hanem a szeretet és a törődés jele 2 is – éppen ezért nagyon nehéz visszautasítani. Amikor a nagymama megsüti a lúdlábat, nemcsak a cukrot, a lisztet és a többi hozzávalót teszi bele, hanem a szívét is. Az unoka pedig, aki visszautasítja a nagymama lúdlábját, az nem csak a süteményt utasítja vissza, hanem a nagymama szeretetkifejezését is, amit nagyon nehéz felvállalni. 

A családi minta is rengeteget számít. Önmagában az is eredményezhet érzelmi evést, ha gyerekként azt tapasztaljuk, hogy a környezetünkben mások érzelemszabályozási célból esznek. Ráadásnak pedig itt vannak az élelmiszerreklámok is. „Úgy szeretem az xy csokoládét, mint a szerelmem mosolyát” vagy „...mint nap végén hazaérni a családomhoz.”, „Anyu levese az összetört szívekre.”, „Egy édesség, amely az örömöt és a családi kötelékeket erősíti.” Elhízásra hajlamosító, azaz obezogén környezetben élünk, ami azt jelenti, hogy az agresszív élelmiszermarketing és a fizikai inaktivitás (elégtelen mozgás) támogatása – például a gépesítéssel és az ülőmunkával – sokaknál nem kívánt súlygyarapodást idézhet elő.  

Sokan akaratgyengeségnek tartják az érzelmi evést, pedig valójában nem akaraterő kérdése, hanem egy korai gyerekkorban rögzült megküzdési stratégia. Mindenkinek vannak ilyen stratégiái. Ezek lehetnek adaptívak is, például, ha feszültség esetén sírunk, elmegyünk járni egyet, vagy éppen beszélünk valakivel az érzéseinkről. Bár nem mindenki rendelkezik széles eszköztárral, a megküzdési készségek gyakorlással fejleszthetők – hangsúlyozza dr. Czeglédi Edit.

Ha sűrűn nagy mennyiségű, magas kalóriatartalmú ételt fogyasztunk el, nem csodálkozunk, ha hízunk. De hogyan befolyásolja a tartós testsúlykontrollt, ha csak időnként fordul elő velünk az érzelmi evés?

Az érzelmi evésre való fokozott hajlam a hatékony és sikeres testsúlykontroll egyik legjelentősebb személyen belüli akadálya. Amíg valaki nem kerekedik felül ezen, addig nem fogja tudni tartósan megváltoztatni az életmódját – mondja a szakértő. Ha például csak hetente kétszer-háromszor fordul elő, és csak 1000-1500 kcal-t eszünk meg egy alkalommal, akkor is pont azt az 500 kcal energiadeficitet tesszük tönkre, ami a fogyást eredményezné. Tehát hiába tartjuk a diétát, vagy jó esetben a hosszú távra szóló új étrendünket, ha heti kétszer-háromszor beleesünk az érzelmi evés csapdájába, akkor nem fogunk fogyni. Ettől pedig egyre nagyobb frusztrációt élhetünk meg, hiszen egyébként igyekszünk figyelni az étkezésünkre – mégsem csökken a testsúlyunk. Az ebből fakadó elkeseredés pedig további érzelmi evésbe torkolló alkalmakat válthat ki, és így a kör bezárulhat.